Képek nagyításáért katt a fotókra!

A két település lakóinak mindig ünnep, mikor legyőzhetik a köztük lévő több mint 400 kilométert. A csütörtöki táv leküzdése és a vendégfogadás után mindenki éjszakába nyúló beszélgetésbe folyt ismerőseivel, természetesen barátaink fáradhatatlan étel és ital kínálása mellett.

 Pénteken reggel kirándulni vittek bennünket a tordai sóbányához. Menet közben megálltunk a Sebes-Körös partján fekvő Csucsán, hogy megnézzük Ady Endre apósa által épített kastélyt, ahol feléségével Boncza Bertával „Csinszkával” is átvészelték az I. világháborút. Közben szeltük a kilométereket az őszi dombok, hegyek között egyik falut a másik után hagyva közelítettük meg Tordát. A híres hasadékot csak sűrű esőfüggönyben láthattuk.  

A tordai sóbánya földalatti világa ember számára szinte felfoghatatlan. A Rudolf tárna például 50 méter széles és 80 méter hosszú kamra, 42 méter mély 13 emeletnyi lépcsőn keresztül visz le az út, mindegyik szintjén a falba vésve az évszám, amelyben a kitermelés zajlott. A Terézia tárna harang alakú alja 112 méter egy kis földalatti tóval, közepén egy só darabokból kialakult szigettel. Hihetetlen, hogy ezeket a termeket az 1900 évek elejéig kézzel, csákánnyal, bányalovakkal vájták ki. A falakon millió és millió csákány hagyta barázda még ma is ott van.

Az napnyugta már Kolozsváron a Mátyás szobornál ért bennünket, ahol még gyorsan összeálltunk egy közös fotóra. Áhítattal léptünk be a történelmi időkbe mikor végig sétáltunk a Szent Mihály-templom padsorai között.

Este visszaérkezés után tábortűzzel vártak bennünket, majd a Tábortűz Singers adott egy rövid műsort

A szombat az ismerősök felkeresésével, Kémer látnivalóival telt. Mondani se kell, hogy kevés volt mindenre az idő, sok helyen rövid beszélgetések után sietni kellett a nóta estre, mely évről évre nagy esemény e kis faluban. Népdal, magyar és román nóta, hozzá tradicionális ételek sokasága, kémeri szilvapálinka és bor. A helyi és környékbeli művészeken kívül Soponyáról Szecsődi Rita és együttese népdal feldolgozásokat hozott jazzhangzásban. Hajnalig tartó mulatozás után tényleg mindenki ágyba dőlt.

Vasárnapi búcsúzás, mint mindig most is nehéz, bár tudjuk amint alkalmunk lesz újra találkozunk. A kisebb gyerekek tényleg valós könnyeket hullatnak, a felnőttek még utoljára megölelik egymást és irány a busz, hogy még egyszer visszanézzünk a dombok között eltűnő, szívünknek kedves településre.

Köszönjük Kémernek és itt nemcsak a vendégfogadóknak, de az önzetlen és fáradhatalan háttérben szorgoskodóknak, hogy élményekben, lelkiekben gazdag hétvégét szerveztek nekünk.  

Korábbi írások a témában!

Nóta estre hívtak kémeri barátaink	Szerk.	2012.10.16. 18:00
Úti beszámoló képekkel. Tovább…

Kémeri hétvége.	Szerk.	2011.09.05. 22:20
A futballcsapat szervezésben egy hétvégre utaztunk testvértelepülésünkre a romániai Kémerre. Tovább…